Először, mikor idekerültem, irtóra nem tetszettek a görög zenék. Úgy találtam, nagyon régiesek, egyformák. Egy két előadót megkedveltem, mert modernebb zenéket gyártott, mint a többi társa. Ilyen Michalis is, a stílusa nagyban külömbözik a többitől. (Rákereshetsz youtubeon, ill. kaddi.mlap.hu).
Ez a program, nem csak az új előadó miatt érdekesség számomra, hanem, mert nem igazán jártam soha koncertre, meg a férjemmel egyáltalán nem volt még ilyenfajta programunk.
Szerda este rendezték meg, olyan fél tíz körül kezdődhetett, nem tudom, mert akkor még dolgoztam, kicsit elkéstünk. Persze, nem maradtunk le Mixalisról, mert ahogy az szokott lenni, a sztárok mindig később kezdenek (pláne, ha görög is). Háttérénekesnője énekelt pár ismert angol s görög számot, kicsit áttírva rockosabbra. Meg egy dj is volt a színpadon, mikor odaértünk, ők próbálták fokozni a hangulatot.
Szerencsénk volt abban is, amikor mentünk, már le volt zárva az utca, de nagy nehezen a zsaru azért mégis megengedte, hogy átmenjünk rajta. A színház tele volt.
Kb. még tíz előtt Mixalis elkezdett énekelni, az Etsi se thelo számával kezdett, majd sorra jöttek az ismert dalai. Nagyon örültem, mert mindet ismertem, s így én is vele tudtam énekelni. Amugy mindig bevonta a közönséget is. Így énekelt olyan 15 dalt, majd rövid szünetet tartott. Ez az idő alatt megint a háttérénekesnő adott elő 3 számot.
A koncert második felében lassabb dalokat énekelt, amit nem túl ismertek voltak számomra, de a közönség most is vele együtt énekelt. Majd megint egypár gyorsabb dallam, egyveleg a híresebb darabokból, a hangulat ekkor már nagyon a csúcson volt. Játszott gitáron és zongorán is, s így fejezte be a koncertot, olyan éjjel egy órakkor.
Nem is gondoltam, hogy ilyen jól fogom érezni magam. Tetszett nagyon, főleg az, hogy élőben énekelt, s nagyon értett a zenéhoz, mert mindig úgy mutogatott, mint vmi karmester. S ami még fontos, élőben nagyon férfias, jóképű. Szerintem a tvben teljesen másképp néz ki.
Ami nem tetszett az a visítozó kislányok, a csajok, akik minden pillanatban a szinpadra akartak futni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése